Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron megtartott sajtótájékoztatón.
Eddig az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben, a hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára, vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk - közölte Hegyi Zsolt.
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuk, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék a kiáradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amelyek az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek - tette hozzá.
Mint elmondta: annak érdekében, hogy a felsővezetékek sérülése esetén is fenntartsák a forgalmat a Dunántúl több csomópontjában dízelmozdonyokat helyeztek készenlétbe és országszerte 20 autóbuszt tudnak bevetni vonatpótlásra. Továbbá a nemzetközi forgalomban nem közlekedő vonatokat is pótolják belföldön, ez főleg az Ausztria felől, vagy abba az irányba közlekedőket érinti.
Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek - fűzte hozzá.
A következő napokban - folytatta - több helyszínen lesz szükség műszaki beavatkozásra az infrastruktúra védelme érdekében. Szerdán kővel megrakott kocsikkal terhelik le a győri Rába hidat, megakadályozandó, hogy a víz elsodorja a műtárgyat. Kritikus pont Szob és Nagymaros között a Szent Mihály hegy, ahol korábban sárlavina akadályozta a vonatközlekedést, ám az ellenőrzések szerint most ez nem várható - írja az MTI.
Továbbá a Budapesti Közlekedési Központtal közösen tesznek erőfeszítéseket, hogy fenntartsák a szentendrei HÉV vonalán a közlekedést, a Volánbusz esetében zavartalan a közlekedés - sorolta.
Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások vannak, Ausztriában Bécstől nyugatra, illetve Hegyeshalom felé sem közlekednek az árvíz miatt a vonatok. Erről folyamatosan tájékoztatják a pályaudvarokon és az internetes felületeken keresztül is az utasokat.
Az osztrák vasút tájékoztatása szerint szerdán reggel indulhat meg a vasúti forgalom Ausztriában - mondta a sajtótájékoztatón Hegyi Zsolt, aki szolidaritását fejezte ki az osztrák és a cseh vasutasokkal, illetve mindenkivel akiknek kárt okoznak az áradások.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.